A következő kis történetet egy leendő, az új és nagyszerű állami rendszer utólagos prezentációjához fogom majd használni - vagy nem. Mindenesetre ha NAV lennék, így reklámoznám magam:

A képernyőn néhány csúnya arcú politikus, lehetőleg minden pártból, arcukon még zsírlik a nemrég aranyvillával elfogyasztott fél malac nyoma. Arcizmaikon jól látható a fontos hülyeség is, ami nyomasztja a pofájukat. Meg akarják mondani... Ekkor a szöveg (mezzo-alt, tiszta és selymes női hang): "sokan azt hiszik, hogy az adóforintokat erre költjük...". A mondat vége elszáll a levegőben.

Ekkor egy hirtelen váltás, kedves arcú, nagy szemű, szülői szeretetet és szomorúságból eredő szépségérzetet kiváltó, hátrányos helyzetű, lehetőleg roma kislány jelenik meg a képernyőn. Ő maga tiszta, bár az arca picit koszos, tépetten és egyszerűen öltözik, mögötte a puszta, kezében a kifli sarka. Érdes és gyermeki hangján, mely mosolyt csal az emberek szívébe megszólal: "járhatok iskolába!".

Újabb váltás. A mesterséges "fehér háttérben" (ahol minden fehér, a padló sem látszik, nem tudjuk, hogy hol vagyunk), egy öltönyös, fehér botos ember jelenik meg, középkorú és fess. Előtte egy Golden Retriever típusú vakvezető kutya. Ő maga nem beszél, csak bevonul középre, de megszólal egy bariton: "ismét hasznosnak érzem magam". Ekkor már látjuk az öreg nénit is járókerettel, két orvossal a háta mögött, elöl focilabdával az unoka. Nagymamahang: "még nézhetem egy picit az unokám".

A jobb alsó sarokban egy női orvos tűnik fel, az egyre szürkülő, de még mindig fehér háttér miatt csak az arca látszik. Ő már beszél: "Talán nőni fog a fizetésem. Talán itthon gyógyíthatok!". A háttér már-már tényleg szürke, amikor feltűnik az éhes hajléktalan, picit könnyezik a szeme, a kamera egyre inkább közelít felé. De nem érheti el, mert távolról sokkal ijesztőbb. És nem szeretnénk, hogy a társadalmi problémák és saját "náci" voltunk betelítse a képernyőt. Maximum a képernyő egynegyedét töltheti be. Annál több, az felelőtlenség lenne.

Újabb snitt. Szintén fehér háttérrel megjelenik egy elbűvölő fiatalember. Domináns, határozott vonalú, mégis vékony és szelíd. Van tartása. Haja szőkés és hátrafésült. Duplasoros öltönyt hord, de világosat (ezzel  jelképezve a tartás és felsőbbrendűség melletti nyitottságot, toleranciát és segítőkészséget. Nincs begombolva, de van rajta nyakkendő. Világoskék. Szeretnénk mi is, az egyszerű TV-k egyszerű nézői is olyanok lenni, mint ő. És ekkor megszólal (szintén nem ő, csak a hangja a háttérben): "Én már fizetek adót". Fin.

Ps.: Azt kifelejtettem, hogy a háttérben Beethoven Holdfényszonátája szól. Az első tétel legeleje.

G. K., informatikus, programozó, kicsit matematikus, és egy zseni. Szereti a zenét, az irodalmat, képes értékelni a filmeket és a festményeket. Magától tanul és fejlődik. Amikor megszületett már csodásnak érezte magát, mindig mosolygott, és sok napfény érte. Kalkulációs képességei kiemelték kortársai közül (5K!). Sokat gondolkozott azon, hogy vajon hallhatatlan-e.

G. K. egy napon arra lett figyelmes, hogy emberek veszik körül, akik szeretik őt, és nemsokára 30 (vagy negyven) éves. G. K. arra is felfigyelt, hogy dolgoznia kell, és hogy nem csak úgy él, hanem csak úgy él. Van egy szép felesége, aki időnként megtölti melegérzettel, van két lánya, akik mosolyognak, és van egy tengerpart, ahol időnként - évente egyszer - összegyűlnek, és együtt mosolyognak. És ezért dolgoznia kell.

G. K. sokmindent szeretett volna. Reggelente beülni a nagytárgyalóba (ahol volt projektor és vászon), és megnézni egy francia filmet, sárga címkés Lipton teát kortyolgatni, és 30 perce sült, picit morzsálódó, vajas alapú croissant enni hozzá. Mint 10 évesen. Délben a tengerparton szeretett volna enni, délután a regényén gondolkozni, kora este pétanque-ozni régi barátaival, utána inni. Néha csajozni.

G. K. mindezek ellenére beérte volna egy magas fizetéssel, sok szabadidővel, a társadalom elismerő biccentéseivel, és érdekes feladatokkal. Ugyanakkor mikor vadászik egy jóllakott puma? "A jóllakott puma sosem vadászik".